Súri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Súri Evangélikus Egyházközség
Finn kapcsolat
 

Finn kapcsolat

Az első 8 db. fénykép a Finn Nivala-ban készült, lelkészbeiktatás és közösségi ház avatásán. -2005. október 16.-án a Finn nivalai gyülekezetben beiktatásra került Martti Viljanen igazgató lelkész. Ugyanezen a napon felszentelték a gyülekezeti központot. Az esemény sorozatra a súri evangélikus egyház képviselőjét is meghívták. A presbitérium Molnár István felügyelőt kérte fel, hogy képviselje egyházunkat. Ajándékként küldjük a képen látható 41 cm. átmérőjű porcelán tálat. Azért esett erre a választás, mert a tál fő színelemei a Finnek által is kedvelt kék-fehér, valamint a Magyar mitológiára utaló szarvas látható.

Martti Viljanen igazgató lelkész tart igehirdetést magyar nyelven a súri evangélikus templomban.

A Finn valkealai evangélikus testvérgyülekezet látogatott Bakonycsernyére. Két napos tartózkodásuk utolsó estéjét a súri gyülekezetben töltötték el. A kitűnő ételeiről híres Sógorka Vendéglőben vacsoráztak, majd a gyülekezeti teremben két tolmács segítségével beszélgetések zajlottak. Magyarországi tartózkodásuk nevezetes városok látogatásával folytatódott.

Kapcsolódó oldalak:

Finn-Magyar Ébredési Napok

Finn-Magyar Ébredési Napok Koncert Bakonycsernyén

Társoldalak
Püspökválasztás
Templom
Parókia
Hírek
Lelkészeink
Lelkészi Jelentések
Elérhetőség
Esperes Beiktatás.
Presbiterek
Konfirmáció
Alkalmaink
Nagyvelegi Tábor.
A választásokról
Régi képek
Bakonycsernyei Gyülekezeti Oldal
Súri Evangélikus Lelkész Blogja
Temető rendelet
 
Képek

Martti Viljanen beiktatása.
Martti Viljanen Finn lelkész.
Gyülekezeti terem
Ajándék átadás

Finn képek
Istentisztelet.
Ünnepi istentisztelet.
Ajándék a Finn Nivalának
Martti Viljanen Finn lelkész / Nivala /
Vacsora utáni beszélgetés
Finn vendégek Valkeala-ból
Valkealai Finn lelkész
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster