1%

Képeket láthatnak Szarka István esperes beiktatásáról. Az ünnepi istentiszteleten a Fejér-Komáromi Egyházmegye Felügyelője Mészáros Tamás és a megyei tisztségviselők is beiktatásra kerültek 2006. június 05.-én Bakonycsernyén.

**Szarka István Esperes székfoglaló beszéde:**

**Ünneplő Gyülekezet! Főtisztelendő Püspök Úr! Kedves Barátaim!**

-1, **Első gondolatom a hálaadás: Istennek köszönöm meg a gyülekezetek** választása nyomán irántam megnyilvánuló bizalmát. Minden Tőle kapott tehetségemmel igyekszem felém megnyilvánuló szeretetét szolgálni. Köszönet a Fejér-Komáromi Evangélikus gyülekezetek közgyűléseinek, Lelkésztestvéreimnek, a személyem iránt megnyilvánuló jelentős bizalmért. A rám ruházott felelősséget igyekszem a gondjaimra bízott gyülekezetek felelős pásztorolásával hordozni. E napon egykori tanáraimra és lelkészeimre is szeretettel gondolok, különösen felém megnyilvánuló türelmükért. Hasonló hálával emlékezem meg lelkészi példaképeimről, akik úgy mélyítették bennem tovább Megváltó Krisztusunk ismeretét, hogy hiteles tanúságtévőnek bizonyultak. Egyre többet gondolok rájuk. Lelkészi szolgálatom során, gyakorta visszaköszön életük példája. Így gondolok e tisztségben elődeimre is: Labossa Lajos és Bencze András esperes testvéreimre. Amikor a mai naptól az ő örökükbe lépek tudom leendő szolgálatom idején az ő magvetésük is sarjadni fog. Mindezeken túl és mindezek fölött, e mai napot szüleimnek köszönöm meg. Tőlük nem csupán az emberek szeretetét, az igazság utáni olthatatlan vágyat kaptam. De ők voltak azok, akik megmutattak számomra egy "különb, feljebbvaló utat" (I. Kor 12, 31b): a minden emberi mértéket meghaladó isteni szeretetben. Türelmet és megértést kérek családomtól, az általam vezetett gyülekezetektől, időm az új szolgálat miatt megoszlik, s egy részét most nem velük fogom tölteni.

-2, **Esperesi jelmondatom Pál apostol Rómabeliekhez címzett levelének 9, 16 versében található.** Bevallhatom, nem csak tartalma miatt lett személyes hitvallásommá. Amiként rábukkantam, pontosabban fogalmazva: ahogy ez az ige megtalált, annak módja is tanít. Az Isten titokzatos hatalmát hirdető több ezer éves bölcsesség egy 1668-ban készített feliratban tárult szemem elé. Kőszegi kirándulásunk alkalmával, kedves ismerősünk hívta fel figyelmemet a Jurisics – tér 7 szám alatti (Sgraffitos) házon olvasható latin nyelvű feliratra: Igitur non volentis neque currentis sed miserentis Dei. Megkopott latin tudásom miatt, a szöveg nem adta meg könnyen magát. "Nem azé, aki fut, nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené …" Tartalmának elfogadásához azonban ennél, lényegesen több időre volt szükségem. Lelkészi szolgálatom, tapasztalatai, főként kudarcai értették meg velem az isteni kinyilatkoztatás igazságát. A Kőszeg-hegyaljai evangélikusok hite, egyházhűsége, a kis falvak népeinek élete és e kis gyülekezetekért folytatott küzdelmek formálták bennem az Istenre hagyatkozást. Két éves szolgálatom tapasztalata jelmondatomhoz hasonlóan szólalt meg bennem: "Többet kell imádkozni és kevesebbet futni." E meggyőződésem lényegét tekintve ma sem változott: Látásom szerint egyházunknak **kevesebb látványos akcióra, de mindenképpen a több csendre, meditációra és imádságra van szüksége, hogy a csendben újra felfedezze** Isten igazi, egyedül tiszteletet és imádatot érdemlő lényét. Ebben a csendben önmagunkra is rátalálhatunk, mert csak az Isten imádata közben vagyunk képesek önmagunkat valódi helyünkön szemlélni: Az olyan megváltásra szoruló bűnösök között, akik (-amint Pál apostol fogalmaz-) az egész teremett világgal együtt várjuk a megváltást. (Róm 8, 22.23) Életem tapasztalata, megharcolt hitem azt bizonyítja, mennyire nehéz napjainkban elfogadni az emberi cselekedetek érdemeit józan távolságtartással szemlélő gondolatokat. Bár komoly lutheri tanításokon szökkent szárba hitem, mégis minden hiába való beszédnek tűnt. Talán akkor még túlontúl fiatal voltam. Sok erővel, futni vágyással, és világot megváltani kívánó gondolatokkal. Néhány esztendő óta már, ahogy "éveim fakulnak" értem, sőt tudatosan próbálom megélni, amit a 402. énekünk 3. verse így fogalmaz meg: **"Én csak az Úrra építek, nem saját érdememre. Szívem erős bizodalma Az Istennek kegyelme. Igéjében hirdetteti, Hogy a bűnöst el nem veti: Én csak őbenne bízom."**(402-es énekünk 2. verse)

-3, Most viszont joggal kérhetik számon rajtam,** vajon milyen program fakad-e felismerés nyomán?** Milyen pásztorolásra, vezetésre számíthatnak gyülekezetek és lelkészek? Kérem az imént hallottakból senki se vonjon le elhamarkodott következtetéseket. Ne mondjuk, sőt ne is gondoljuk: ha úgyis minden Istenen múlik, mi nem tehetünk semmit. A legfontosabb, élet és halál kérdésében, az üdvösségre vonatkozóan, már eldőlt minden. Ahhoz semmit hozzá nem tehetünk. De e kis dolgokban, a részletekben bizony sok tennivalónk akad még. Ezekből a kis tennivalókból építgetem fel esperesi szolgálatom.

-3.1. Lelkésztestvéreimet segíteni kívánom hivatástudatuk megerősítésében. Ettől remélem a szolgálati fegyelem megszilárdulását is. E jó rend megvalósulását nem adminisztratív eszközökkel, hanem az Isten igéjének: törvényének és evangéliumának hirdetésével kívánom elérni közöttük, elsősorban.

-3.2. **A lelkészi **szolgálat, a segítő hivatások közül a legszebb de-meggyőződésem szerint-a legtöbb kihívást is magában rejti. Ezért a lelkészek személyes **pasztorációja,** szupervíziós közösségek létrehozása, a lelkészek mentális egészségének mezőrzése és a szolgálat minőségének javítása érdekében elengedhetetlen.

-3.3. **A lelkészek szolgálatait abban is segíteni kívánom, hogy a törvényeink által előírt szabadságukat** lelki-ismeretfurdalás –és vonakodás nélkül kivehessék.

-3.4.**Az egységes lelkészi bértáblázat kialakítása mellet foglalok állást.**

-3.5. A gyülekezeti tagok hitét, egyházukért érzett felelősségét a nekem adatott lehetőségekkel élve, szintúgy fel kívánom ébreszteni. Szeretném, ha megértenénk megélnénk: Dietrich Bonhoeffer egyházról, a benne élők testvériségről alkotott gondolatait: "*A keresztyén testvériség nem eszménykép, amelyet meg kellene valósítanunk, hanem valóság, amely Istentől Krisztusban adatott*" ezért "*A keresztyén közösség egyedüli alapja Jézus Krisztus*" Tehát a keresztyén közösség, gyülekezet nem az emberi lélek vágyainak megvalósulása, hanem a Szentlélek erejének mozgástere. Nem pszichikus, hanem sokkal inkább pneumatikus valóság.

-3.5.1. Látásom szerint a lelkészi szolgálatban addig nem lehet látványos eredményeket elérni, míg a lelkész magányos harcosként küzd a társadalom porondján. "Kell egy csapat." (Sándor Pál) E gondolat nem csupán a régóta halódó magyar focira igaz, hanem minden közösségi életre. E csapat nem állhat csupán a megválasztott presbiterekből, hanem rajtuk kívül még sokaknak helyt kell adni a gyülekezeti tagok, -és a gyülekezethez nem tartozó, de vele szimpatizálók közül. E csapatra még akkor is szükség van, ha létrehozásuk nagy erőt vesz igénybe. (Például előbb össze kell békíteni haragvó feleket.) Minden gyülekezetnek csapattá kell formálódnia, még akkor is, ha e nehezen összejött közösségben bizonnyal sokan még hosszú ideig keresni fogják a helyüket és szerepüket. Ha a lelkész megfelelő munkatársakkal rendelkezik, könnyen felszabadulhat az olyan adminisztrációs és szervezési feladatok alól, melyek nem feltétlen lelki igényűek. Így jut majd több ideje azokra a gyülekezeti tagokra, akiket rábíztak. Sőt, ezáltal szabadul fel igazi misszióra is. Lesz ideje jelen lenni azok között az emberek között, akik bár nem evangélikus elkötelezettségűek, de életük kritikus pillanatában vágyódnak egy tiszta hangra, vigasztalásra és bátorításra. Számomra nem kérdéses, a már említett páli gondolat igaza: "a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését." (Róm 8, 19) Szarka István esperes.

**Mészáros Tanás Egyházmegyei Felügyelő székfoglaló beszéde :**

Beköszönő 2006. Pünkösd, Bakonycsernye

Tisztelt Közgyűlés, Kedves Testvérek!

Amikor 2000-ben a székesfehérvári iktatásra készültem, meg kell, hogy valljam sokkal nagyobb izgalom volt bennem. Most amikor a választások után erre az ünnepi órára készülődtünk, meg is ijedtem, hogy mi történt, miért nem érzem azt, mint 6 évvel ezelőtt. De akárhogy törtem is a fejem, mindig csak az jutott eszembe, hogy melyik gyülekezetnek, milyen megoldandó problémája van. Az elmúlt hat évben merre jártunk, mit csináltunk. Mi lesz Sárbogárdon? Mikor lesz lakója a Szendi és Bokodi és a Súri új parókiának? Megnyugtatóan alakul az Esztergomi gyülekezet és épületek sorsa. A nagyvelegi Kastély működtetésére létrehozott alapítvány egy fontos lépés a Kastély és az ott folyó munka szempontjából. És sorolhatnám mindegyik gyülekezetet. Emellett még be kell, hogy valljam hat éves szolgálat után is még mindig küszködöm azzal, hogy mi is az egyházmegye feladata? Természetesen nem arra gondolok, ami adminisztratív teendők vannak. Azok jól körülírhatók, számon kérhetők, határidőkkel, egyebekkel. Nem mintha úgy érezném, hogy e téren nincs javítani való. Továbbra is úgy gondolom, hogy a pontos precíz munka nem csak az igényesség jele, hanem a határidők betartásával egymás iránti megbecsülésünket is kifejezhetjük. Az igazi rendet a lelkiismeretnek kell diktálni, nem a retorzióktól való félelemnek. Ezek a feladatok is nehezek, és ha az elmúlt hat évben nem lett volna olyan hivatalvezetőnk, mint Havasiné Julika, vagy olyan pénztárosunk mint Márffy Lászlóné akkor valószínű nem is tudtunk volna e téren eleget tenni kötelezettségeinknek. Hadd mondjak itt is köszönetet ezért nekik. Amit továbbra is nehéznek érzek, az az egyházmegye gyülekezeteinek segítése, hogy hogyan lehet szolgálatunk hatékonyabb. A teológián külön tanszéken oktatják ezt. Gyülekezetépítés, gyülekezetszervezés. A világ számára is egyre inkább ez kerül az előtérbe a logisztika, a hatékonyság. Míg annak idején a szocialista gazdaságban ezt újító, modernizáló versenynek hívták úgy ma külön tudománnyá, nőtte ki magát. Természetesen nem ilyen típusú szerepet gondolok az egyházmegyének. Csak ara szeretném felhívni a figyelmet, hogy munkánkat, szolgálatunkat mi sem végezhetjük félgőzzel, megszokásból, rutinból. Nem engedhetjük meg, hogy valami elvonja figyelmünket a lényegről, vagy eltakarja azt. Ehhez hozzá tartozik, alkalmaink minősége, kihasználtsága, megbecsültsége. Erre is igaz, mint adományainkra: nem a feleslegünkből dobunk alamizsnát egyházunknak, Isten ügyének szolgálatára, hanem a Tőle kapottakból adjuk vissza a neki járót. Igaz ez időnkre, erőnkre, tudásunkra is. Nem lehet a 100 %-os munka alól azzal kibújni, hogy mi önkéntesek vagyunk. Nem csak azért nem alkalmaz az egyház főállású "profi" szervezőket, menedzsereket, mert nincs rá pénze, hanem azért mert az egyház e világ részeként tagjai között tud ilyen szakembereket, akik nem pénzért, hanem szolgálatból, elhívásból adják ezt egyházuknak. Ismerve a most hivatalba lépő presbitériumot és tisztségviselőket, úgy gondolom ilyen elhivatottsággal és elszánással kezdjük, vagy folytatjuk szolgálatunkat. Nem is beszélve arról, hogy az egyházi munkában mennyi sajátosan jellemző van úgy a könyvelés, a gazdálkodás, az épületek felújítása, és még lehetne sorolni mi minden területen. Meggyőződésem, hogy az egyházi oktatási intézményekben tanító pedagógus más mint egy világi iskola pedagógusa, vagy egy egyházi szeretetotthon ápolójától is mást kell, hogy kapjon a gondozott, mint máshol. Természetesen a szakmai maximumon túl. De ugyanígy más egy egyházi kórust dirigálni és más egy világit. Vagy más egy gyülekezetnek könyvelni, vagy egy BT-nek. Sok tenni valónk van, hogy az egyházmegyei szakmai találkozók, kis műhelyekké nőjék ki magukat. A megyei zenei felelős, a katechetikai felelős, vagy az ifjúsági megbízott ne egymaga találjon ki egy programot, majd aztán maga is hajtsa végre, magának. Büszkén mondhatom, hogy egyházmegyénk két bizottsági is példamutatóan élen jár e téren. A gazdasági bizottságra és a számvevőszékre gondolok. Nem csak a döntéseket készítik elő és az ellenőrzéseket végzik, hanem szakemberek bevonásával elsődleges céljuk a segítségnyújtás. Szeretnénk ezekhez a munkaágakhoz minden segítséget mi is megadni. A gyülekezetektől is kérjük, hogy az ilyen területeken szolgálók adják közre addigi tapasztalataikat, tudásukat. Egy jó presbiterképzés anyaga ne kerüljön az íróasztal mélyére. Vagy egy hittantábor jól kimunkált programja lehet, hogy más gyülekezetbe, más helyszínre is adoptálható. Csak így tudjuk segíteni a gyülekezeti munkát, mely meggyőződésem szerint az egyházi szolgálat elsődleges színtere. Minden gyülekezet, és minden gyülekezeti tag a saját településén kell, hogy megélje, és megvallja hitét. Az egyház úgy tudja hatékonyan végezni szolgálatát, ha egyes tagjai saját életük odaadásával engedik, hogy az egyház Ura rajtuk keresztül jusson el sokakhoz. Ehhez viszont az egyházmegye mint szervezet, közvetlenül a maga adminisztrációjával, túl sokat nem tud hozzá tenni. A hátteret tudja erősíteni, az országos és a kerületi szinttel együtt. Viszont mint ahogy az egyház, a gyülekezet is egyes tagokból áll, úgy az egyházmegye is egyes vezetőin, tisztségviselőin keresztül áll össze látható egységgé. És úgy gondolom, hogy itt is személyes példákon, odaadáson keresztül tehetjük a legtöbbet. Én Bencze András esperes úrnak a barátsága mellett ezt a személyes példamutatást szeretném végül megköszönni. Azt a szelídséget amivel az elmúlt hat évben - sokszor az idő szorításában - vezette egyházmegyénket, és munkálta a benne élők egységét. Emellett, talán amivel kezdenem kellett volna, hogy kik azok akiknek támogatása nélkül sem hat évvel ezelőtt sem most nem állhatnék itt, feleségem Ildikó, és három gyermekünk. Köszönöm nektek, hogy most is itt vagytok velem, (ott fenn a karzaton az énekkarban) és amikor nem vagyok otthon, akkor is magam mellett tudhatlak benneteket.

Szarka István Esperes úr egy Páli idézetet választott a meghívónkra, és szólt róla székfoglalójában. Én mielőtt most indultunk édesanyámtól, egy Gyökössy könyvet kaptam útravalóul, melynek a végéről hadd olvassak most egy pár sort mint a Páli idézet folytatásaként: „Gyakran mondogatom: a kereszténységet naponként kell újrakezdenünk. A tanítványságot naponként újra és újra elölről kell kezdenünk. Nos valahogy úgy, mint minden hívők atyja, Ábrám tette! Akinek nem volt már fix pontja, csak az Úr és az ígéretek. De mert volt egy fix pontja, ezért nem csavarog-hanem vándorol. Ezért nem futkároz össze-vissza, hanem fut-célegyenest, előre: vezetés alatt! És ma is ez az Istenre néző ember stílusa: vándorol-és nem csavarog-az életben, össze-vissza. Fut, célegyenest-és nem futkároz fejvesztetten. Mert Ura és célja van.” Az elmondottakból talán kitűnik, hogy tisztségemet az eddigi munkám folytatásának tekintem, azzal, hogy a megbízatással járó lehetőséget szeretném jobban kihasználni arra, hogy minél több munkatársat megnyerjek és bevonjak a közös munkába, így teremtve meg egyházmegyénk egységét, mely a gyülekezeti munka "hatékonyságához" háttérként szolgál. Ehhez kérem minden testvérem segítségét, imádságát, hogy a "Békesség Istene tegyen minket készségessé minden Jóra, hogy cselekedjük az Ő akaratát Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön Örökké". Ezzel ajánlom magamat, és tisztemmel járó munkámat a testvérek imádságaiba.

Mészáros Tamás

	Bevonulás
		Szarka István Mészáros Tamás
Esperes beiktatása
Ittzés János püspök
Szarka István Esperes	Mészáros Tamás Felügyelő	Felügyelő beiktatása
	Tisztségviselők beiktatása
	Jelenlevők
Székfoglaló	Útravaló köszöntések
	Székfoglaló	Győr Egyházmegyei Felügyelő
Csernyin Sándor Bakonycsernye felügyelő	Bakonycsernye Polgármestere	Súri felügyelő és a gondnok
Zászkaliczky Péter	Ittzés János püspök